Kérdéses a működési engedély
Bizonytalan helyzetbe került a Hármashatárhegyi repülőtér?
"Az ügy még 2013-ban kezdődött, amikor az NKH feltételezhetően a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nyomására kezdeményezte a repülőtér engedélyének visszavonását."
2014.06.04 04:32MTIBizonytalan helyzetbe került a Hármashatárhegyi sportrepülőtér és az ott működő Műegyetemi Sportrepülő Egyesület a Nemzeti Közlekedési Hatóság döntése nyomán - közölte a repteret használó Műegyetemi Sportrepülő Egyesület elnöke kedden az MTI-vel. Gavronek Ferenc hozzátette: az NKH visszavonta a repülőtér működési engedélye korábbi visszavonásának felfüggesztését, amiről az egyesületet nem, csak annak ügyvédjét értesítették. Ismertetése szerint "felemás helyzetben vannak", nem tudni azt sem, hogy jelenleg van-e érvényes működési engedélyük.
Hogy megelőzzék a további vitákat, nem repülnek a Hármashatárhegyen, a határozat felfüggesztésének visszavonása ellen pedig fellebbezést nyújtottak be. Az elnök hangsúlyozta: jelenleg másik repülőteret használnak, mert folytatni kell a megkezdett képzéseket, de ezt nem szívesen teszik, és úgy tudják, a környékbeliek is támogatják őket, mert jóval több előnyt jelentett a repülőtér, mint hátrányt a környéknek. Ismertette: az ügy még 2013-ban kezdődött, amikor az NKH "feltételezhetően a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nyomására" kezdeményezte a repülőtér engedélyének visszavonását.
Az eljárásban a repülőklub megadta a hatóságnak a kért válaszokat, majd első fokon visszavonta az illetékes hatóság az engedélyt. Ez ellen a klub fellebbezést nyújtott be az NKH-hoz, mint másodfokú szervhez, amely úgy döntött, felfüggeszti a határozat végrehajtását addig, amíg a repülőklub és az MNV közötti jogvita az elszámolásról nem rendeződik.
Ez praktikusan azt jelentette, hogy a klub tovább tudott üzemelni - magyarázta az elnök. Az MNV és a repülőklub közötti elszámolási vita lényege, hogy az MNV hiányosnak találta a pénzügyi elszámolást, ezért felmondta a szerződést, amely ellen bírósági keresetet nyújtott be az egyesület.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06