HÖOK
Mihamarabb módosíttatnák a felsőoktatási törvényt
Körösparti Péter HÖOK-elnök a mentorprogrammal összefüggésben hangsúlyozta, hogy a szervezet álláspontja szerint a továbbtanulás kizárólag az egyéni képességeken múlhat.
2014.06.01 21:30MTI
Forrás: youtube.com
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a felsőoktatási törvény mihamarabbi módosítást fogja kérni az ágazatért felelős minisztertől.
Erről Körösparti Péter HÖOK-elnök tájékoztatott vasárnap a szervezet hétvégi, a komáromi Selye János Egyetemen tartott közgyűlése után. Az elnök közlése szerint HÖOK-közgyűlést első alkalommal tartottak határon túli magyar felsőoktatási intézményben.
Kiemelte: azt kérik az ágazatért felelős minisztertől, hogy mihamarabb kerüljön napirendre a felsőoktatási törvénynek a Felsőoktatási Kerekasztalon elfogadottaknak megfelelő módosítása, amely a kancellári rendszer bevezetését tartalmazza. A módosítás része az is, hogy a rektorválasztás joga kerüljön vissza az egyetemekre, főiskolákra.
Emellett a Balog Zoltán miniszterrel kezdeményezett találkozón meg szeretnék azt is vitatni, hogy a hallgatói önkormányzatok gazdasági tevékenységének átláthatóbbá tételéhez milyen intézkedésekre van szükség.
Körösparti Péter a közleményben arról is tájékoztatott, hogy a hétvégi közgyűlésen részt vett Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára, aki beszédében a határon túli magyar felsőoktatásnak a nemzeti identitás megőrzésében és a határon túli értelmiségi elit képzésében vállalt szerepét emelte ki.
A közgyűlésen elfogadták a tavalyi évről szóló gazdasági beszámolót és a 2014. év költségvetését, illetve a HÖOK mentorprogram szakmai beszámolóját.
A szervezet által működtetett különleges hálózat célja, hogy tapasztalt felsőéves hallgatók segítsék a hátrányos körülmények közül érkező elsőéves hallgatók egyetemi, főiskolai beilleszkedését.
Körösparti Péter HÖOK-elnök a mentorprogrammal összefüggésben hangsúlyozta, hogy a szervezet álláspontja szerint a továbbtanulás kizárólag az egyéni képességeken múlhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


