Nem kíván újraindulni
Lemondott Mesterházy Attila
Lemondott pártelnöki és frakcióvezetői posztjáról Mesterházy Attila csütörtökön.
2014.05.29 12:21MTI
A politikus budapesti sajtónyilatkozatában egyúttal jelezte, hogy nem kíván indulni a következő tisztújításon, így nem kíván újraindulni a szocialista párt elnöki posztjáért sem.
Mesterházy Attila azt mondta, az MSZP április 6-án és május 25-én jelentős vereséget szenvedett el az országgyűlési és az európai parlamenti választáson, az MSZP elnökeként ezekért a kudarcokért vállalja a teljes felelősséget.
"Az MSZP-ért érzett felelősségem tudatában hoztam meg ezt a döntést, amely lehetőséget ad arra, hogy alapszabályszerűen, az önkormányzati választások szempontjait figyelembe dönthessen most szombaton az MSZP országos választmánya" - jelentette ki Mesterházy Attila.
Hozzátette: a maga részéről mindenben támogatni fogja az MSZP megerősítését és az új elnököt. Az MSZP országos elnöksége vasárnap este, az EP-választás eredményének ismeretében felajánlotta lemondását a párt választmányának, amely szombaton ülésezik.
Ezt követően - sajtóinformációk szerint - voltak olyan vélemények a párton belül, hogy le kellett volna mondaniuk, nem pedig felajánlani a lemondásukat, mert ezzel lehetetlen helyzetbe került a választmány. Ugyanis ha a testület elfogadja a lemondást, akkor egy hosszú tisztújításnak nézne elé az MSZP pont akkor, amikor már az őszi önkormányzati választásokra kellene készülni.
Az elnök lemondásával új helyzet állt elő, mert az MSZP alapszabálya lehetőséget ad arra, hogy eltekintsenek a felmenő rendszerű tisztújítástól.
E szerint ha azért kell soron kívüli tisztújító kongresszust összehívni, mert a pártelnöki tisztség betöltetlenné vált, az MSZP választmánya a kongresszust összehívó határozatában dönthet úgy is, hogy a pártelnök megválasztására összehívott soron kívüli tisztújító kongresszust nem kell megelőznie a felmenő rendszerű tisztújításnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06