Már megint Gyurcsány a hibás
Hamarosan kiderül, indul-e Mesterházy a pártelnöki posztért
Az MSZP szombati választmányi ülésének történéseitől teszi függővé Mesterházy Attila pártelnök, hogy indul-e a szocialista párt elnöki tisztségéért egy esetleges tisztújítási folyamat során.
2014.05.28 20:35MTIMesterházy Attila az InfoRádió Aréna című műsorában szerdán arról is beszélt, hogy elnöki vitaindítójával kezdi el a munkát a szombati ülés, ahol a választásokról tartott értékelése után döntenek arról, elfogadják-e az elnökség lemondását. Ha igen, 45 napos, alulról szerveződő tisztújítási folyamat megy majd végbe a pártban, amelynek során az alapszervezetekben is választást tartanak, majd a folyamat végén, kongresszuson választják meg az elnökséget.
A pártelnök emlékeztetett: alapszabályuk - amely szerinte átfésülésre szorul - nem teszi lehetővé kizárólag az elnökség megújítását.
Közölte azt is: a szombati választmány - akár a tisztújítás megkezdése ellenére is - meghatározhatja az önkormányzati választási kampány stratégiáját, a többi között azt, szükséges-e országos megállapodás megkötése más szervezetekkel. Emlékeztetett: korábban csak helyi szintű megállapodások megkötése mellett foglaltak állást.
Szerinte egy ilyen egyeztetésen már megnevezett főpolgármester-jelöltjük, Horváth Csaba jelölése is a tárgyalóasztalra kerül, és úgy foglalt állást: esélyéről nehéz nyilatkozni, amíg nem tudható, kiket jelölnek más pártok.
Véleménye szerint a párt választási kampányát irányító országos választási bizottság kiegészülhetne olyan tagokkal, akik korábban már részt vettek önkormányzati kampányban.
Mesterházy Attila a korábbi pártelnök, Kovács László által felvetett kollektív vezetésről azt mondta: ennek lehetősége nem szerepel az MSZP alapszabályában. A pártelnök-frakcióvezető bírálta azon kollégáit, akik a sajtóban hozzák nyilvánosságra kritikájukat, mondván: fegyelmezettségre lenne szükség. A véleményeket szerinte a választmányi ülésre kellene tartogatni, a kiszivárogtatások ugyanis ilyen "válsághelyzetben" nem szerencsések.
Mesterházy Attila pártja számára új stratégiát javasolt, amelynek része, hogy meg kell hallgatni az embereket, ők hogyan látják a társadalmi folyamatokat. Úgy vélte: markáns baloldali értékeken alapuló stratégiára van szükség, ezekből pedig olyan közpolitikai megoldásokat kell levezetni, amelyekkel érzelmileg is azonosulhatnak az emberek.
Úgy vélekedett: pártja ott szerepelt rosszul a választásokon, ahol nem kapcsolódott be a helyi közösség életébe. Szerinte inkább a DK vitt el szavazókat az MSZP-től és kevésbé az Együtt-PM, de közölte azt is: minden olyan stratégia, amely az egymás elleni fellépésről szól a baloldalon, Orbán Viktor Fidesz-elnököt erősíti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


