Hozzák nyilvánosságra a bírálólapokat!
A DK régi-új célpontot talált: a trafikpályázatokat
A DK korábban szót emelt azért, mert a minisztériumból "eltüntették" a pályázatokat.
2014.05.28 13:58MTI
A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hozza nyilvánosságra a trafikpályázatok bírálólapjait és a bírálóbizottság névsorát - mondta el Varju László, a DK pártigazgatója szerdán az MTI-nek.
Emlékeztetett: a DK korábban szót emelt azért, mert a minisztériumból "eltüntették" a pályázatokat. Ezt követően kérték azt, hogy legalább a bírálati lapokat és a bírálóbizottság névsorát hozzák nyilvánosságra. Miután a tárca nem tette közzé az adatokat, Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke pert indított az ügyben, amelyet előbb a Fővárosi Törvényszéken, aztán a Fővárosi Ítélőtáblán is megnyertek - emelte ki Varju László.
Miután a minisztérium a mai napig ennek nem tett eleget a bíróság ítéletének, a DK attól tart, hogy az adatok az átadás-átvétel során elvesznek, ezért követeli, hogy az adatokat adják ki számukra - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


