Hitehagyott
A KDNP kéri a halálra ítélt szudáni nő megmentését
A Külügyminisztérium azonnali fellépését kérik egy hitehagyás vádjával a közelmúltban halálra ítélt állapotos szudáni nő megmentése érdekében.
2014.05.26 14:15MTIErről Vejkey Imre kereszténydemokrata országgyűlési képviselő nyilatkozott, kiemelve: azt szeretnék, hogy a külügyi tárca fejezze ki tiltakozását az ügyben.
A 27 éves nőt hitehagyás miatt ítélte halálra májusban egy kartúmi bíróság, figyelmen kívül hagyva a nyugati nagykövetségek felszólítását, hogy biztosítsák a szabad vallásgyakorláshoz való jogát. Az elítélt keresztény, és azt hangoztatta, hogy soha nem változtatta meg a vallását.
A nyolchónapos terhes asszonyt húsz hónapos fiával együtt tartják fogva - közölte az Amnesty International nevű emberi jogi szervezet, amely a nő azonnali szabadon bocsátását követelte. Korábban az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia és Hollandia nagykövetsége már "mély aggodalmát" fejezte ki a szudáni nő ügye miatt, és felszólította a kormányt a vallásszabadság tiszteletben tartására.
Az Amnesty International szerint az asszony anyja után ortodox keresztényként nevelkedett, muzulmán apja ugyanis nem élt a családdal. Később az állítólagosan hitehagyott nő egy dél-szudáni keresztény férfihez ment férjhez. A saríát 1983-ban vezették be Szudánban, de ritkák a halálos ítéletek.
FRISS:
A Külügyminisztérium közleménye
A Külügyminisztérium határozottan elítéli a Nigériában megélénkülő terrorcselekményeket
A magyar Külügyminisztérium együttérzését és részvétet fejezi ki a 2014. május 20-án, a nigériai Jos városában történt kettős bombamerénylet több mint száz halálos áldozatának családja számára. A Külügyminisztériumot mély aggodalommal töltik el az országban zajló folyamatos terrorcselekmények, melyeket korábban már több nyilatkozatban is elítéltünk.
A terrorizmus minden formáját elfogadhatatlannak tartjuk és példátlanul súlyos bűncselekménynek minősítjük azt. Magyarország és Nigéria nemrég ünnepelte a diplomáciai kapcsolatok fennállásának 50 éves évfordulóját, mely a jövőre nézve is reményt ad a két ország között együttműködés további fejlesztésére.
A Külügyminisztérium határozott véleménye, hogy Nigéria biztonságát és békéjét minél hamarabb helyre kell állítani, a helyi kormánynak mindent meg kell tennie, a hasonló merényletek megakadályozása érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


