Önkormányzat
Bérlakás-program indult Szombathelyen
A modell lényege, hogy a tulajdonosoktól az önkormányzat bérelné az ingatlant, a piaci árnál mintegy tíz százalékkal olcsóbban.
2014.05.19 08:23MTI
Szociális lakásügynökség elnevezéssel kísérleti programot indított el Szombathely önkormányzata, az idei évre erre a célra 27 millió forintot különítettek el - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.
A Városkutatás Kft. és a Habitat for Humanity Magyarország által kidolgozott közösségi bérlakásrendszer-modell lényege, hogy a tulajdonosoktól az önkormányzat bérelné az ingatlant, a piaci árnál mintegy tíz százalékkal olcsóbban. Ezért cserébe a helyhatóság egyrészt átvállalná a nemfizetés kockázatát, másrészt a közüzemi díjakat és a lakbért is beszedné, majd kifizetné a bérbe adó lakástulajdonosoknak. A szerződés időtartama 36 hónap.
Puskás Tivadar, a város polgármestere szerint, ha sikerül a tervezett ütemet tartani, akkor július elején próbajelleggel, várhatóan 30 lakással elindulhat a program és a hozzá kapcsolódó információs kampány.
A városvezető a lapnak elmondta, a segítő szándék vezérelte az önkormányzatot; a felmérések szerint több mint háromszáz család vár önkormányzati bérlakásra, miközben Szombathelyen kétszáz magántulajdonban lévő lakás áll üresen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


