Hamarosan minden kiderül
EP-választás: megelőzte a Jobbik az MSZP-t
A Jobbik a teljes népességben és a választani tudók között is második helyen áll a Fidesz mögött.
2014.05.15 10:23MTI
freedigitalphotos.net/Jeroen Van Oostrom
A Medián felmérése szerint megelőzte a választani tudó biztos szavazók körében a Jobbik az MSZP-t. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet kutatását csütörtökön megjelent számában ismertette a HVG.
Az április 25. és 29. között készült reprezentatív kutatása alapján a Jobbik a teljes népességben és a választani tudók között is második helyen áll a Fidesz mögött.
A Medián szerint a Fidesz támogatottsága a választani tudó biztos szavazók körében 56 százalékra nőtt, a Jobbik 17, az MSZP 14 százalékon áll. Így ezen pártok képviselői szinte biztosan bejutnak az Európai Parlamentbe (EP).
A kutatás szerint a másik három párt bejutása igencsak kérdésesnek látszott április végén: a biztos szavazók között az LMP és az Együtt-PM is 4-4 százalékon, a Demokratikus Koalíció (DK) 2 százalékon állt, miközben az EP-választáson 5 százalék a bejutási küszöb.
A május 25-ei választáson a válaszadók 46 százaléka gondolja biztosnak a részvételét. A Medián arra is rákérdezett, mennyien vettek részt az áprilisi országgyűlési választáson.
A valós részvételi aránynál lényegesen többen, 75 százaléknyian "emlékeztek" úgy, hogy a parlamenti választáson szavaztak – derül ki a felméréséből. (Az április 6-ai választáson 61,73 százalékos volt a részvétel.)
A győzteshez húzás visszamenőlegesen is megfigyelhető: ha a választók úgy szavaztak volna, ahogyan emlékeik szerint tették, a kormánypárt a voksok 53 százalékát kapta volna.
A Fidesz választási győzelme a lezárult ciklus kormányzati teljesítményét is felértékelte: az Orbán-kormány munkájával csak 2010-ben volt a mostaninál magasabb az elégedettség, miközben 37-ről 44 százalékra emelkedett azok aránya, akik szerint Magyarországon jó irányba mennek a dolgok - olvasható a HVG-ben.
A Nézőpont Intézet kedden közölte, hogy a május 6-8. között végzett reprezentatív felmérésük szerint a részvételüket biztosra ígérő szavazók 46 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re, a Jobbik és az MSZP 15-15, az Együtt-PM és az LMP 10-10, a DK pedig 4 százalékos eredményre számíthat az EP-választáson.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


