Strandolás, tavalyi árakon
Nem emeltek árat a magyar fürdők
Az idén a legtöbb magyar fürdő nem emelt árat a nyári szezon kezdete előtt.
2014.05.15 01:30MTI
A Magyar Fürdőszövetség megjegyzi, hogy nem érdemes átlagárakról beszélni, mert a legtöbb fürdő már 8-10 fajta, különböző szolgáltatásokat tartalmazó jegyet kínál. A magyar fürdőzők számos kedvezményt vehetnek igénybe, egy négyfős család akár több tízezer forintot is spórolhat a megfelelő jegy kiválasztásával.
A közlemény szerint a bevételeiket a fürdők úgy is próbálják növelni, hogy magasabb színvonalú vagy többféle, gyógy- és wellness szolgáltatást is nyújtanak.
A tavalyi forgalomra kedvezően hatott, hogy a SZÉP-kártyáról a fürdőszolgáltatások már mindhárom zsebből fizethetőek voltak. Az átjárhatóság miatt mintegy 15-20 százalékkal növekedett a fürdőkben a SZÉP-kártya használat a szövetség adatai szerint.
A közlemény szerint a nemzetközi jelentőségű fürdők látogatóforgalma évről-évre meghaladja a 9 millió főt. Az országos és regionális jelentőségű fürdőkben további 9-10 millió látogatót regisztrálnak évente, a lokális jelentőségű fürdők további 4,5-5 millió látogatót fogadnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06