Halálozás után
Megbízott vezetők a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság élén
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi vezetője, Fülöp Valter dandártábornok életének 42. évében, gyógyíthatatlan betegség következtében hunyt el május 2-án.
2014.05.14 15:57MTIMájus 3-i hatállyal Szukics Ferenc rendőr ezredest, eddigi bűnügyi igazgatót bízta meg a belügyminiszter a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésével, a bűnügyi helyettesi feladatok ellátását pedig Szabó Pál rendőr alezredesre bízta - közölte honlapján szerdán a rendőrség.
A miniszteri határozatot és a főkapitányi parancsot Papp Károly országos rendőrfőkapitány szerdán állománygyűlésen adta át. Az országos rendőrfőkapitány elvárása az új vezetők és az állomány felé az, hogy mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy tovább javuljon a zalai állampolgárok és a Zala megyébe látogatók közbiztonsági érzete.
Szukics Ferenc hivatásos rendőri szolgálatát 1981-ben a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán nyomozóként kezdte, majd 1997-ig főnyomozói és csoportvezetői beosztásokat töltött be bűnügyi szakterületen. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának vezetői beosztásába 1997-ben került, 2005-től pedig a Gazdaságvédelmi Osztály vezetőjeként dolgozott, 2008-ban a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójának és a rendőrfőkapitány helyettesének nevezték ki.
Szabó Pál hivatásos katonai szolgálatát 1989-ben a Keszthelyi 7. Légvédelmi Rakéta Ezrednél kezdte, majd 1997-től a Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Betörési Csoportjában töltött be nyomozói, 2000-től a Gépjárműbűnözés Elleni Csoportjában pedig csoportvezetői beosztást. Az alezredes 2002-től a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályán dolgozott kiemelt főnyomozóként, 2007 óta pedig ugyanennek az osztálynak a vezetőjeként tevékenykedett.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi vezetője, Fülöp Valter dandártábornok életének 42. évében, gyógyíthatatlan betegség következtében hunyt el május 2-án.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:25 Spanyolország hazahívja Buenos-Aires-i nagykövetét
- 16:22 Új gyalogátkelő lesz az Örs vezér terénél, a Kerepesi úton
- 15:21 Uniós külügyi szolgálat: a koszovói rendőrség akciója ellenkezik a normalizáció szellemével
- 14:24 Az EU jóváhagyta, hogy a befagyasztott orosz vagyon nyereségét Ukrajna önvédelmére és újjáépítésére használják fel
- 13:23 Izraeli védelmi minisztere az önvédelmi jog tagadásával vádolta a hágai főügyészt
- 12:33 Donald Tusk: Varsó 300 millió eurós hitelt vesz fel az EIB-től az európai légvédelemhez kapcsolódó műholdprogramra
- 11:23 Elmozdították a hídomlást okozó konténerszállítót Baltimore kikötőjének bejáratából
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06