Nem házalnak többé papírért a kisdiákok
Vége az iskolai papírgyűjtésnek
Ellehetetleníti a sok évtizedes hagyományokkal rendelkező papírgyűjtést a hulladéktörvény.
2014.05.10 10:35MTI
Forrás: Wikipedia
Ezzel rosszul járnak az iskolák, mert az ebből származó bevétel sok helyen fontos kiegészítő tétel volt - írta a Népszabadság.
A lap szombati számában idézik ezzel kapcsolatban a Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatását, amely szerint az új szabályok - amelyek szerint háztartási hulladékot csak a helyi közszolgáltató gyűjtheti, illetve az ő kötelessége a szelektíven gyűjtött hulladék ingyenes elszállítása - részben az uniós irányelvhez való alkalmazkodás következményei, részben azért voltak szükségesek, mert a korábbi gyakorlat szerint az iskolai papírgyűjtés eredményeként magánvállalkozók realizálták a közszolgáltatókat megillető profitot.
A tárca szerint egyértelmű, hogy az iskolában keletkezett, vagy összegyűjtött papírt, vagy más szelektíven gyűjtött háztartási hulladékot az iskola csak a közszolgáltatónak, vagy az általa megbízott cégnek adhatja át 2015 január 1-jétől. Álláspontjuk az, hogy az új rendszer összességében előnyösebb a tanulók által végzett gyűjtésnél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


