Akár hétszer is újrahasznosítható lenne a doboz
Több mint 170 tanintézmény a szelektív gyűjtésért
Eddig egy erdőnyi fát sikerült megmenteni. Tippeljen, mennyi üdítős és tejesdobozt gyűjtöttek az iskolások: 2,5, 25 vagy 250 tonnányi végezte a szelektív gyűjtőkben?
2014.03.02 00:30MTI
Több mint 170 oktatási intézmény és 44 ezer gyermek részvételével idén is megrendezik az iskolai és óvodai italoskarton-gyűjtő programot országszerte 15 városban és 80 kisebb településen.
Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) kezdeményezésének célja, hogy rendszeres szelektív gyűjtésre nevelje a gyerekeket és rajtuk keresztül szüleiket - közölte a kezdeményezés kommunikációjával foglalkozó cég csütörtökön az MTI-vel.
Az IKSZ italoskarton-gyűjtő programjában a 2009/2010-es tanévi indulás óta összesen 248 tonna tejes és gyümölcsleves doboz gyűlt össze. Az így begyűjtött és újrahasznosított italos kartondobozok révén egy erdőnyi, mintegy 1700 felnőtt fa menekült meg a kivágástól. Tavaly a programban 303 oktatási intézmény mintegy 68 ezer 500 tanulója vett részt 20 városban és 60 kistelepülésen.
A kezdeményezésben résztvevő oktatási intézményeket a gyerekek által összegyűjtött italos kartondoboz mennyiségével arányosan, kilogrammonkénti 20 forintos díjazásban részesíti az IKSZ. Mindezen felül a tanév során 1,5 tonna szelektíven gyűjtött italos kartondobozért 100 ezer forint különdíj is jár a szorgalmasan gyűjtő intézménynek. Az év végi összesítésben a létszámarányosan legtöbbet gyűjtő iskola és óvoda is 100-100 ezer forintos jutalomban részesül.
Az idei gyűjtőprogramot az IKSZ a helyi kommunális szolgáltatók és önkormányzatok támogatásával Nagykanizsán, Zalaegerszegen, Győrben, Szolnokon, Debrecenben, Egerben, Kaposváron, Nyíregyházán, Gödöllőn és környékén, Pécsett, Székesfehérváron, Tiszafüreden és térségében és Veszprémben rendezi meg.
A Magyarországon keletkező italos kartondoboz tömege meghaladja az évi 12 ezer tonnát. Hazánkban az italos kartondobozok szelektív gyűjtése elmarad az európai átlagtól, az IKSZ számításai szerint 77 százalék a kommunális szemét közé kerül. A szelektíven gyűjtött italos kartondobozok 6-7-szer is újrahasznosíthatók, az így visszanyert papírból készíthető például cipősdoboz, kéztörlő vagy egyéb papíripari termékek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


