EP-választás
Gyurcsány legalább öt százalékot szereznének 25-én
"A két képviselői helyet már sikernek, a hármat pedig pozitív meglepetésként értékelhetjük. Ha egy sem jön össze, akkor el kell gondolkozni."
2014.05.08 20:40MTI
A legkevesebb, amit el lehet várni az európai parlamenti (EP-) választáson a Demokratikus Koalíciótól (DK), hogy bizonyítsa, önállóan is megállja a helyét - mondta Gyurcsány Ferenc csütörtökön Pécsen.
A DK elnöke pártja európai parlamenti választási kampányrendezvénye előtt újságíróknak azt mondta, öt százaléknál nagyobb, minimum egy mandátumot eredményező eredményt szeretnének elérni.
"A két képviselői helyet már sikernek, a hármat pedig pozitív meglepetésként értékelhetjük. Ha egy sem jön össze, akkor el kell gondolkozni, mit csináltunk rosszul, s kinek mi a felelőssége" - fogalmazott a pártelnök.
Gyurcsány Ferenc szerint az Európai Unió kapcsán a jobboldali pártok inkább a nemzeti autonómiában és kevesebb együttműködésben gondolkodnak, míg a DK az "Európai Egyesült Államok" megteremtésében hisz. Mint mondta, Amerikával, Kínával, Argentínával, Oroszországgal könnyebb együtt versenyezni, mint külön-külön.
A politikus a fórumon mintegy kétszáz érdeklődő előtt azt mondta, Magyarország akkor lesz sikeres Európában, ha a mindenkori kormányzat hagyja kibontakozni az emberekben lévő tehetséget, ki tudja használni tehetségüket, szorgalmukat, tudásukat. Jelenleg azonban ennek az ellenkezője történik: a tőke nem érkezik megfelelő ütemben az országba, aminek az az oka, hogy kevés a jól képzett munkaerő, és a magasan kvalifikáltak elmennek Nyugat-Európába dolgozni - folytatta.
A DK elnöke szerint nem helyénvaló, hogy miközben az Európai Unió tagállamaiban egységesek az értékek, a jogok, a kötelességek, hatalmas különbségek vannak a bérek között. Úgy véli, a kelet-közép-európai régió országainak el kell érniük, hogy hosszabb távon a bérekben felzárkózzanak, mert polgáraik akkor nem érzik majd magukat másodrendű európai polgárnak. "Lehet, hogy ehhez húsz év kell, de legalább tudjuk, miért küzdünk" - tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc szerint Magyarországnak is tennie kell, hogy sikeresebb legyen Európában, például az idegennyelv-oktatás erősítésével. El kell érni, hogy mindenhol két tannyelvűvé váljanak az iskolák, s a gyerekek tizennyolc éves korukra szinte ugyanolyan jól beszéljenek legalább egy idegen nyelven, mint magyarul.
A politikus hangsúlyozta: sokszínű Magyarországban és sokszínű Európában hisznek a Demokratikus Koalícióban, és szembehelyezkednek mindazokkal, "akik szerint csak akkor vagyunk jó magyarok, ha úgy gondolkodunk, ahogy ők". Hozzátette: elutasítják azokat is, akik "elvitatják hazafiságunkat, megkülönböztetik a magyarokat bőrszín, vallás szerint. Ők nem részei a magyar demokratikus közösségnek. Velük nem vitatkozni kell, hanem le kell őket győzni" - mondta a Jobbikra utalva.
Gyurcsány Ferenc azt ajánlotta pártja híveinek, hogy tartsanak ki elveik mellett, mert a magyar történelem tele van olyan küzdelmekkel, amelyek nemhogy hónapokig, de évekig, évszázadokig is eltartottak, és a végén sikerült elfogadtatniuk igazukat a győzteseknek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06