A térség legnagyobb turisztikai fejlesztése
Európai szintre emelkedhet a Velencei-tó vendéglátása
Befejeződött a Velencei-tó kapuja építési beruházása, a mintegy 2,2 milliárd forint összköltségű projekt záró rendezvényét május 30-31-én tartják Velencén.
2014.05.06 16:15MTI
Oláhné Surányi Ágnes (független) polgármester elmondta: a térség legnagyobb turisztikai fejlesztése nyolchektáros területen valósult meg. A beruházás értékének mintegy 70 százaléka uniós és állami támogatás, a többi a velencei önkormányzat saját ereje.
Közölte: a projekt tíz elemből áll, amelyek között van a homokos szabadstrand, a fedett és nyitott korzó, a parti sétány, a felújított kikötő, illetve a rendezvénytér. A központi épületben mintegy harminc, különféle üzlet és szolgáltatás kapott helyet és itt található egy 120 fő befogadására alkalmas díszterem, amely egyben a város új házasságkötő terme is lesz.
A polgármester reményét fejezte ki, hogy a komplexum "négyévszakos" lesz, és ezzel jelentős hiányt pótolhat a Velencei-tó környékén. A Velence Korzó és Szabadstrand teljes egészében a város tulajdonában van, az üzemeltetést nyílt közbeszerzési eljáráson a Gomi Kft. nyerte el.
Velencén 2008 júniusában jelentették be, hogy európai uniós támogatással 2,26 milliárd forintos turisztikai fejlesztés valósulhat meg kiemelt projektként. A munkálatok 2010 nyarán kezdődtek el, a következő évben a kivitelezéssel megbízott K+K Bau Profil Zrt.-vel szemben felszámolási eljárás indult. A projekt akkor 30 százalékos készültségi fokú volt.
2013. június 6-án jelentette be a település polgármestere, hogy az építkezés közel két év után folytatódik. Oláhné Surányi Ágnes akkor elmondta, hogy a kivitelezővel szerződést kellett bontani és feljelentésekre is sor került.
A velencei önkormányzat 2011 októberében tett büntetőfeljelentést ismeretlen tettes ellen a beruházás ügyében. A térség országgyűlési képviselője, L. Simon László (Fidesz) 2011. november 5-én szintén feljelentést tett a tó keleti partszakaszán található szabad strandon indított nagyberuházás ügyében hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.
A másodszor kiírt közbeszerzési eljáráson a zalaegerszegi Z-Pannon Kft.-ZÁÉV Zrt. konzorciuma nyert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06