Ismeretlen tettes ellen
Meghosszabbították a Velencei-tó kapuja beruházással kapcsolatos nyomozást
További négy hónappal meghosszabbították a Velencei-tó kapuja elnevezésű beruházással kapcsolatban, több feljelentés alapján indított nyomozást.
2013.01.24 16:59MTIKató Miklós, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: az ismeretlen tettes ellen 2011-ben indított nyomozás időtartamát május 23-ig hosszabbították meg. Az üggyel kapcsolatban egyéb fejleményekről, gyanúsításról a szóvivő nem tudott beszámolni.
Korábban többször, a legutóbb tavaly szeptemberben hosszabbították meg a nyomozást, amelyet fokozott ügyészi felügyelet mellett a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság folytat le.
A velencei önkormányzat 2011 októberében tett büntetőfeljelentést ismeretlen tettes ellen a beruházás ügyében, és fel is bontotta a projekt kivitelezőjével kötött vállalkozói szerződést. L. Simon László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője 2011. november 5-én szintén feljelentést tett a tó keleti partszakaszán található szabad strandon indult nagyberuházás ügyében hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.
Velencén 2008 júniusában jelentették be, hogy európai uniós támogatással 2,26 milliárd forintos turisztikai fejlesztés valósulhat meg kiemelt projektként. Az akkori közlés szerint a Velencei-tó kapuja elnevezésű, 1,58 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatással megvalósítandó beruházással 80 ezer négyzetméternyi területen újítják meg a tó partját, ennek részeként egyebek mellett homokos partszakaszt és részben fedett, fűtött, illetve klimatizált korzót alakítanak ki.
A projektet 2011 nyarára kellett volna befejezni, a tó partján a 2010-es önkormányzati választás másnapján kivágták a fákat, de az építkezést 2011-ben nyár elején abbahagyták, most csak egy félkész betonépület áll a beruházás helyén. Az önkormányzat tavaly nyáron kezdett el új kivitelezőt keresni, mivel az először megbízottnak komoly likviditási gondjai voltak, több felszámolási eljárás is indult ellene.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06