Eduline
Emelt szinten Ady- és Pilinszky-verset kaptak az érettségizők
Az emelt szintű magyar írásbeli érettségi feladatainak megoldására 240 perc áll a diákok rendelkezésére.
2014.05.05 11:48MTI
Ady Endre A fehér lótuszok, Pilinszky János Egy arckép alá című művét, valamint egy Szakonyi Károly-részletet kaptak a vizsgázók az emelt szintű magyar írásbeli érettségin az eduline.hu információi szerint.
A portál információi szerint a nyelvi-műveltségi feladatsor Ady Endre A fehér lótuszok című művéhez kapcsolódott. A diákoknak többek között a fehér lótusz költői képet kellett értelmezniük, meg kellett magyarázniuk a műben szereplő kifejezéseket - például a mátka és a hajbókol szavakat -, francia szimbolista költőket kellett megnevezniük, illetve fel kellett ismerniük öt Ady-versrészletet.
Az emelt szintű magyarérettségi második része három feladatból áll. A diákoknak Pilinszky János Egy arckép alá című művét kellett elemezniük a megadott szempontok alapján, elsősorban a költemény retorikájára és stilisztikai jellemzőire koncentrálva.
A második feladat egy Szakonyi Károly-részlethez kapcsolódott. A diákoknak arról kellett írniuk, hogy a műnem választja-e a témát, vagy a téma a műnemet - melyik a meghatározóbb? Az érettségizőknek végül arról kellett egy vitaindítót írniuk, hogy kell-e foglalkozni az iskolákban a blogokkal, a Wikipediával és az ehhez hasonló közösségi tartalmakkal - írja az eduline.hu.
Az emelt szintű magyar írásbeli érettségi feladatainak megoldására 240 perc áll a diákok rendelkezésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06