Első fokon
Tizennégy hónapot kapott a késes taxirabló
Első fokon tizennégy hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság azt a férfit, aki március 22-én késsel fenyegetőzve vitte el egy taxis járművét.
2014.04.16 10:35MTI
freedigitalphotos.net/photostock
Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a bíróság gyorsított eljárásban erőszakkal, illetve az élet, vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel, felfegyverkezve elkövetett jármű önkényes elvétele és fogolyszökés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit.
A vádlott Szegeden szállt be a taxiba, előbb az algyői hídig, majd Hódmezővásárhelyig vitette magát. A városba érve azt kérte a taxistól, hogy vigye tovább Mártélyra, de ezt a sofőr nem vállalta. Az utas ekkor kabátjából egy kést vett elő, azzal kezdett fenyegetőzni.
A taxis kiugrott a járműből, támadója átült a kormány mögé és elhajtott. A bejelentés után 15 perccel a helyszínre irányított járőrök a régi Tisza-töltésen feltartóztatták a menekülő M. Lászlót.
A 40 éves férfi a taxiból kiszállva ellenállt a rendőri intézkedésnek, a járőrök csak testi kényszer alkalmazásával tudták elfogni és előállítani a rendőrkapitányságra. A vádlott a rendőrségen, miközben a mellékhelyiséghez kísérték, megpróbált elszaladni, de az egyenruhások elfogták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


