Hogy emelkedjen a színvonal
Legfeljebb napi ötven beteg ellátását javasolja a FAKOOSZ
Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége (FAKOOSZ) azt javasolja, hogy a háziorvosok lehetőség szerint naponta legfeljebb ötven beteget lássanak el.
2014.04.12 14:46MTIFekete Imre, a FAKOOSZ alelnöke a szövetség balatonfüredi XXIII. országos gyűlésén tartott szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: jelenleg akár napi 70-80 beteg is megfordul a háziorvosi rendelőkben. Ahhoz, hogy az orvosok több időt fordíthassanak egy-egy betegre, és így emelkedjen az ellátás színvonala, azt javasolják, hogy az előjegyzett, valamint előjegyzés nélkül érkező betegek száma összesen ne haladja meg a napi ötvenet.
Hozzátette: ezt és több, az alapellátás átalakítására tett javaslatot még megvitatják a szövetség tagjaival, azután terjesztik az egészségügyi kormányzat elé. Tájékoztatása szerint a szövetség megvitatja azt az elképzelést is, hogy az ingyenes ellátást a biztosított negyedévente legfeljebb ötször vehesse igénybe.
Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a krónikus betegek három hónapra elegendő gyógyszerrel elláthatók, így az ő esetükben is elég lehet, ha az orvosi kontrollal egybekötött gyógyszerírás kívül négyszer keresi fel a beteg az orvosát. Az alelnök kitért arra is, hogy a gyűlésen értékelték, hogy az elmúlt négy évben a szövetség javaslatai közül hány teljesült.
Azt mondta: nem emelkedett jelentősen az egy főre jutó egészségügyi kiadás összege, az alapellátás nem kapta meg az azonnali, 40 százalékos emelést, csak 26 százalékot, ugyanakkor a háziorvosok eszköztámogatása megvalósult.
Hangsúlyozta, hogy továbbra is csaknem 180 háziorvosi praxis betöltetlen, és mindeddig sikertelenül kérték, hogy a háziorvosoknak ne kelljen iparűzési adót fizetniük. A pénteken kezdődött gyűlés szombaton szakmai továbbképzést kínált, egészségpolitikai fórumot tartottak, vasárnap a tanácskozás szakmai előadásokkal folytatódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06