Ittas állapotban szúrta meg
Vádemelés az édesapját megkéselő salgótarjáni férfi ellen
Emberölés bűntett kísérlete és más bűncselekmény miatt emeltek vádat egy salgótarjáni férfi ellen, aki lakásukban kétszer késelte meg az apját.
2014.04.10 12:55MTI
freedigitalphotos.net/zirconicusso
Bóna Gyula, a Nógrád Megyei Főügyészség megbízott főügyésze ismertette: a 29 éves férfi tavaly szeptember 6-án ittas állapotban szúrta meg négyszer is az apját egy nyolc centiméteres pengéjű késsel, mert az szóvá tette, hogy sokadszorra hallgatja ugyanazt a zeneszámot.
A szúrások a sértett hasát, vállát és hátát érték. A döfések erejét mutatja, hogy a negyedik szúráskor a kés pengéje eltört. Ennek ellenére a sértett csak könnyű sérüléseket szenvedett, orvosi segítséget sem kért.
Öt nappal később azért támadt az apjára az ismét lerészegedett vádlott, mert úgy vélte, hogy a számítógép meghibásodásáért ő a felelős. Vesetájékon és a vállán szúrta meg az apját, és közben folyamatosan azt kiabálta, hogy megöli. Ezt a kiérkező rendőröknek is többször megismételte.
A szúrások csupán könnyű sérüléseket okoztak, de fennállt a lehetősége életveszélyes állapot kialakulásának is. A Nógrád Megyei Főügyészség a férfit - aki előzetes letartóztatásban van - emberölés kísérletével és életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádolta meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


