Őrül(e)t
Vádat emeltek a váci kórházban késelő téveszmés férfi ellen
A fóti férfi tavaly májusban a váci kórház kardiológiai osztályán késelte halálra betegtársát.
2014.04.08 12:17MTIGyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: a nyomozati iratok szerint a férfin a kórházi tartózkodás alatt az a téveszme uralkodott el, hogy az intézmény nagyobb pénzösszeghez jut, ha ő meghal. Gyanakvása egy idő után odáig nőtt, hogy az ételt és gyógyszereket sem fogadta el, s egyre indulatosabbá vált.
A fóti férfi a sértett, illetve újabb betegek kórterembe érkezését úgy minősítette magában, hogy ezek az emberek segítenek majd a kórházi személyzetnek az ő megölésében. Meggyőződésévé vált: a kezelőorvosát vagy az utóbb érkezett betegtársai valamelyikét neki kell megölnie ahhoz, hogy a saját élete ne legyen veszélyben.
2013. május 29-én a sértetthez látogatóba érkezett a felesége, de a nő rövid időre kiment a folyosóra. Ezt az időt kihasználva a vádlott az ágya melletti kis szekrény fiókjából elővett egy kést, és szobatársát kétszer hátba szúrta.
A súlyosan sérült ember még kijutott a folyosóra, a felesége, az ápolónő, majd több orvos is igyekezett rajta segíteni, de a férfi összeesett, és az újraélesztési kísérlet ellenére meghalt.
A Pest Megyei Főügyészség emberölés miatt nyújtott be vádiratot a Budapest Környéki Törvényszékhez, s indítványt tett a vádlott kényszergyógykezelésének elrendelésére - közölte az ügyészségi szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


