Liberálisok
Fodor a DK-nak már nemet mondott - magára marad?
Ha szorosan együttműködnének egy parlamenti képviselőcsoporttal, azt jelentené, hogy nem tudnák kellő erővel megjeleníteni az önálló liberális pártot és az önálló liberális gondolatot.
2014.04.09 17:29MTI
A Magyar Liberális Párt (MLP) hivatalosan szerdán kapott felkérést a Demokratikus Koalíciótól (DK) arra, hogy Fodor Gábor csatlakozzon a frakciójukhoz, de a Liberálisok ügyvivő testülete az ajánlatot nem tartja elfogadhatónak - ezt Fodor Gábor közölte.
A pártelnök úgy fogalmazott: ha szorosan együttműködnének egy parlamenti képviselőcsoporttal, azt jelentené, hogy nem tudnák kellő erővel megjeleníteni az önálló liberális pártot és az önálló liberális gondolatot. Arra is kitért, hogy együttműködés az Együtt-PM-mel eleve nem is szerepelt az MLP elképzelései között.
Hangsúlyozta, hogy amit a DK-ról mondott, az arra az esetre is érvényes, ha a szocialistáktól kapna felkérést. Hozzátette: a csatlakozás ügyben a Liberálisok senkit nem kerestek meg.
Egyúttal arról is beszélt, hogy tervei szerint független képviselőként dolgozik majd a parlamentben.
Fodor Gábor mielőtt az MTI-nek nyilatkozott sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentette: a Magyar Liberális Párt vezetősége úgy döntött, hogy nem indulnak az EP-választáson.
A pártelnök döntésük politikai okának nevezte, hogy habár többször is felkérte a baloldali összefogás pártjait, hogy tartsák meg és ha kell szélesítsék ki az EP-választásokra a korábbi együttműködést, de erre a baloldal nemet mondott. Tiszteletben tartják, hogy volt partnereik önállóan akarnak indulni, de nem tartják jónak a döntést, mert fennáll a veszély, hogy a Jobbik lesz a második legerősebb párt az európai parlamenti választásokon - közölte. Azt is hangsúlyozta, fennáll a veszély, hogy ha az ellenzéki pártok között megoszlanak a szavazatok, akkor az indulók közül többen be sem jutnak a parlamentbe és a rájuk adott voksok elvesznek. Fodor Gábor, aki továbbra is a közös indulás mellett érvelt újra felvetette, hogy hozzanak létre egy Pro Európa" listát, amelyiken minden olyan ellenzéki erő részt venne, amelyiknek fontos Európa".
Emellett technikai érvnek nevezte, hogy nincsen pénzük a választáson való részvételre. Hangsúlyozta, hogy egy választási kampány több tízmilliós, akár százmilliós nagyságrendű összegbe is kerülhet, ez pedig nem áll a rendelkezésükre.
Az országgyűlési kampányban a közös támogatási összegből kilencmillió állt a rendelkezésükre, amit el is költöttek - mondta, hozzátéve, az EP-választásokra pedig nem jár állami támogatás.
Leszögezte: ettől függetlenül aktívan részt vesznek a kampányban, amelynek során minden olyan ellenzéki pártnak felajánlják a segítségüket, amelyik az európai gondolatot tűzi zászlajára. A legfontosabb cél pedig az, hogy a szélsőjobbal felvegyék a harcot, amelyet megpróbálnak visszaszorítani - emelte ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06