Varga
Lakáshoz jutás (vagy hiteltörlesztés): ötmillió forintot adhatnak adómentesen a munkaadók
Varga szerdán írta alá a rendeletet.
2014.04.02 15:11MTIA munkaadók ötévente 5 millió forinttal adómentesen támogathatják alkalmazottaik lakáshiteleinek törlesztését - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Construma szakkiállítás megnyitóján szerdán Budapesten. Hozzátette, hogy az erről szóló rendeletet szerdán írta alá.
A magyar családok átlagos adóssága 7 millió forint, ehhez képest jelentős összeg az 5 milliós támogatás, amelyből akár a devizahitelek is visszafizethetők - ismertette. A lakást építők, az új vagy használt lakást vásárlók az építési költség, illetve a vételár 30 százalékáig használhatják fel a munkaadói támogatást, amely akár havi 80 ezer forint adómentes jövedelmet is jelenthet számukra - tette hozzá a miniszter.
Varga Mihály azt is bejelentette, hogy a közeljövőben teljeskörű lakossági épületkorszerűsítési program indul. Ezt leginkább az indokolja, hogy a lakások 70 százaléka energetikailag korszerűtlen. A felújításra uniós és hazai forrást is felhasznál a kormány.
Az építőipar tavaly közel 10 százalékkal növekedett, idén januárban pedig 15,9 százalék volt a bővülés az egy évvel korábbihoz képest. Ezt elsősorban az ipari - azon belül pedig az út- és vasútépítések, illetve az árvízvédelmi beruházások - tették lehetővé. A kormány célja, hogy ezt a trendfordulót tartóssá tegye.
Varga Mihály felidézte, hogy az elmúlt években a lakásépítés jelentősen visszaesett, mennyiségi lakáshiány ugyan nincs az országban, de a minőség javításához új lakások kellenek. Miután a lakosságnál - a kormány intézkedéseinek köszönhetően - több jövedelem marad, és az állami támogatások is növekednek, a lakásépítés fellendülésére lehet számítani szavai szerint.
Ganczer Gábor, a rendező Hungexpo Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy az idei Construma középpontjában a zöldenergia áll. Ennek jegyében épített a szakma Öko City néven egy olyan családi házat, amely működés közben mutatja be a jövő lakását.
A szakma tudásközpontjának nevezve a Construmát, annak adatait ismertette a vezérigazgató: 14 ország, 510 kiállítója van jelen 22 ezer négyzetméteren.
Az idei Construma díj nyertesei Varga Mihálytól vehették át a díjakat. A Wolf System Kft. szeglemezes kötésű tartógerendája, a Rockwool Hungary Kft. homlokzati hőszigetelő rendszere, az Öko Tech Kft. biológiai szennyvíztisztító berendezése, valamint az Oventrop GmbH & Co. KG termosztatikus szelep feje érdemelte ki a díjat.
A Construma az első három napon a szakmáé, szombaton és vasárnap viszont a nagyközönséget várja a Hungexpo.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06