Ezek a fránya papírok...
Az MSZP-s Kunhalmi már diploma nélkül van
Idén sem csillapodik a szakdolgozat/diploma valódiságának kérdése a politikusok körében. Már azon is el lehet "bukni", ha valaki nem veszi át, nyelvvizsga hiányában az oklevelét.
2014.03.27 07:33ma.huA szocialista párt hivatalos internetes oldalán található önéletrajzában korábban azt tüntették fel, hogy bölcsész- és politológusdiplomával is rendelkezik Kunhalmi Ágnes, ám egy pestszentlőrinci blog szerint az MSZP oktatáspolitikusa valójában még egyetlen diplomát sem vett át.
A XVIII. kerületi egyéni jelöltjének végzettségéről szóló adatokat a szocialista párt hivatalos honlapján végül utólag módosították.
Kunhalmi a Gyurcsány-kormány alatt, 20 évesen már a miniszterelnöki kabinetirodán volt titkárságvezető, ezzel párhuzamosan kezdte meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen, majd az ELTE jogi karára is beiratkozott. Nyelvvizsga hiányában azonban mind ez idáig egyik helyen sem vehetett át oklevelet. Ami persze korántsem jelenti azt, hogy nem rendelkezik a tudással, éppen csak papírja nincs róla.
Az MSZP egyébként Kunhalmi Ágnest indította a XVIII. kerületben a párt letartóztatott elnökhelyettese, Simon Gábor helyett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


