Egyesülés

Az ország legnagyobb felsőoktatási intézménye lehet a DE

Az ország legnagyobb felsőoktatási intézménye jöhet létre, ha a Debreceni Egyetembe (DE) integrálódik a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola; az egyesülést mindkét intézmény szenátusa nagy többséggel megszavazta, de a végső szót a fenntartó, az emberi erőforrások minisztere mondja ki.

2014.03.25 21:44MTI
MTI

Amennyiben a tárca vezetője támogatja az integrációt, várhatóan nyár közepétől a Debreceni Egyetem Károly Róbert Egyetemi Karaként működik tovább a jelenlegi gyöngyösi főiskola.

A két intézmény integrációja elsősorban az agrárturizmus és az egészségturizmus terén tud újat adni a szőlészet-borászat, a turizmus-vendéglátás szakok keretében - tette hozzá a DE rektora.

Szilvássy Zoltán, a DE rektora szerint ezeken a területeken jó esély van a fizetős hallgatók számának bővítésére, így a leendő kar saját bevételeinek növelésére.

Az integráció az oktatás-kutatás-innováció minden területére kiterjed, több és szélesebb képzési portfóliót eredményez, vagyis sehol nem lesz létszámleépítés - jegyezte meg a rektor.

Szilvássy Zoltán elmondta azt is: a DE 30 ezer és a gyöngyösi főiskola 6 ezer hallgatójával az integráció után létrejön Magyarország legnagyobb egyeteme, amelynek költségvetési főösszege - a debreceni Kenézy kórház folyamatban lévő integrációját is tekintve - meghaladja majd a 100 milliárd forintot.

Helgertné Szabó Ilona, a gyöngyösi főiskola rektora az MTI érdeklődésére hozzátette: intézményüknek komoly értékei vannak, de a jövőben önállóan nem tudnák azt a fejlődést elérni, amit a debreceni fúziótól remélnek.

A Debreceni Egyetemmel hosszú évek óta szerteágazó oktatási-kutatási kapcsolatuk van, több kutatási projektben most is együtt dolgoznak, sok munkatársuk, oktatójuk Debrecenben szerezte a diplomáját, így minden feltétel adott a zökkenőmentes integrációhoz és a közös munkához - ismertette az előzményeket a gyöngyösi főiskola rektora.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.