IT a felsőoktatásban
Szoftvertesztelői kerekasztal alakult Debrecenben
A Debreceni Egyetem (DE) informatikai karának, illetve több helyi informatikai cégnek a közreműködésével hétfőn megalakult a Debreceni Tesztelői Kerekasztal. Az alapító dokumentumot az informatikai szakmai napok nyitónapján írták alá a kar és a cégek vezetői.
2014.03.17 18:49MTIMihálydeák Tamás, a DE informatikai kar dékánja az aláírás alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta: szabadon választható tárgyként hirdették meg hallgatóiknak a szoftvertesztelői kurzust, amelynek végén a fiatal informatikusok nemzetközileg elismert bizonyítványt kaphatnak a speciális tudásukról.
Akkreditált képzőhelyként és vizsgahelyként szeretnék a karon tovább erősíteni ezt a cégek számára nélkülözhetetlen tudást biztosító tanfolyamot, amelynek eredményeképpen Debrecenben tesztelői szolgáltató-központot tudnának kialakítani - tette hozzá a dékán.
Ábrahám László, a National Instruments Hungary Kft. ügyvezető igazgatója rendkívül fontos területnek nevezete a szoftvertesztelést. Utalt arra, hogy egy-egy technológia, jelen esetben szoftver esetleges hibái, hiányosságai csak az alkalmazás során kerülnek felszínre. Minél előbb felismerik a tesztelők ezeket a hibákat, annál olcsóbb a kijavításuk - tette hozzá.
A Debreceni Tesztelői Kerekasztal alapítóinak az a céljuk, hogy Debrecenben és vonzáskörzetében jól képzett szoftvertesztelők legyenek a munkaerőpiacon, és a szoftvertesztelés mint szakma ismert és elismert legyen - hangzott el a sajtótájékoztatón, majd az IT Services Hungary Kft., a Debreceni Egyetem Informatikai Kara, a Neuron Szoftver Kft., az NI Hungary Kft. és a Schönherz Iskolaszövetkezet aláírták az alapító dokumentumot.
A karon 10. alkalommal rendezték meg az informatikai szakmai napokat, ez lehetőséget ad a cégeknek a bemutatkozásra, a technológiák és az újdonságok megismertetésére - mondta el a megnyitón Mihálydeák Tamás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06