Az átalakítás meghozta a várt eredményt
A kormány túlteljesítette a létszámleépítést
A tervezettnél mintegy tíz százalékkal túlteljesítette a kormány a központi közigazgatásban végrehajtott létszámcsökkentést - írja a Népszava hétfői számában, utalva Veres János pénzügyminiszter beszámolójára.
2008.08.11 08:17NépszavaA lap emlékeztet arra, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő Új egyensúly programja azzal számolt, két év alatt 12.500-zal csökken a központi költségvetési intézményekben dolgozók száma, ám az említett Veres-jelentés szerint ennél 1.100-zal többen távoztak az igazgatásból.
A pénzügyminiszter szerint az átalakítás meghozta a várt eredményt. A lap emlékeztet arra, hogy a 2002-es kormányváltáskor az Orbán-kabinet 8.743 fős minisztériumi apparátussal adta át a kormányrudat az MSZP-SZDSZ kabinetnek; ma a minisztériumoknál már csak 5.787-en dolgoznak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


