Nemzetbiztonsági bizottság
Napirendre tűzték Simon Gábor C típusú ellenőrzésének ügyét
A bizottság ülésén megnéznék az összes dokumentumot az ügyben, meghallgatnák a jelenlegi, szükség esetén pedig a korábbi nemzetbiztonsági vezetést is.
2014.03.17 11:55MTI
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága kedden zárt ülés keretében megvizsgálja Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes korábbi nemzetbiztonsági ellenőrzéseinek ügyét - közölte Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke hétfőn.
A Magyar Nemzet múlt pénteken írt arról, hogy Simon Gábort az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal 2008-ban és 2009-ben is C típusú ellenőrzésnek vetette alá, ám a lap információi szerint a volt képviselő, munkaügyi államtitkár az anyagi helyzetéről kitöltött kérdőíven egyszer sem tüntetett fel külföldön vezetett bankszámlát.
Németh Szilárd a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke aznapi sajtótájékoztatóján ezt úgy értékelte, hogy Simon Gábor "a C típusú vizsgálatában is hazudott", s bejelentette: kezdeményezte a nemzetbiztonsági bizottság összehívását. Németh Szilárd azt mondta: a bizottság ülésén megnéznék az összes dokumentumot az ügyben, meghallgatnák a jelenlegi, szükség esetén pedig a korábbi nemzetbiztonsági vezetést is - Laborc Sándort és Balajti Lászlót -, valamint a titkosszolgálatokért felelős akkori minisztereket, Szilvásy Györgyöt, Ficsor Ádámot és Juhász Gábort. Kérdés ugyanis, hogy "vajon Simon Gábor ügyét is intézhették-e elvtársi körben" - fogalmazott.
Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke elmondta: a testület kedden délelőtt ül majd össze, ahol az ukrajnai helyzet mellett, az alelnök kezdeményezésére a Simon-ügy C típusú átvilágításhoz kapcsolódó részével is foglalkoznak majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06