Újabb bűncselekményekkel gyanúsítják
Őrizetbe vették Simon Gábort
Újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség a mai napon Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt, majd a kihallgatást követően őrizetbe vette a gyanúsítottat.
2014.03.10 14:28Havariapress
A főügyészség mostani gyanúsítása szerint Simon Gábor egy saját személyi adatait tartalmazó, hamis, egy dél-afrikai országban kiállított útlevelet szerzett, majd megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére bankszámlát nyitott egy magyar banknál. Az ügyészség szerint e cselekmény alkalmas a felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás megalapozott gyanújának megállapítására.
A hatóság egyúttal újabb hamis magánokirat felhasználása miatt is meggyanúsította a szocialista politikust, mert a gyanúsított olyan okiratot adott át az Országgyűlés mentelmi bizottságának, melyben nem tüntette fel be nem vallott jövedelmét. Simon Gábor a gyanúsítotti kihallgatásán tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, és panasszal élt a gyanúsítással szemben.
Ettől függetlenül a Központi Nyomozó Főügyészség a kihallgatást követően őrizetbe vette Simon Gábort, mert álláspontjuk szerint feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával, bizonyítási eszközök vagy okiratok megsemmisítésével, meghamisításával, illetve elrejtésével megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást, továbbá nem zárható ki, hogy szabadlábon hagyva újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06