Választás 2014
Eddig több mint százötvenezer külhoni magyar regisztrált
A legaktívabbak a regisztrációban az erdélyiek, onnan 80 ezren regisztráltak, őket a délvidékiek követik mintegy 25 ezer, majd a németországiak 1500 regisztrációval.
2014.03.05 15:42MTI
A legfrissebb adatok szerint már több mint 151 ezer határon túli magyar állampolgár regisztrált jogerősen az áprilisi magyarországi országgyűlési választásokra - közölte a Csongrád megyei kormánymegbízott szerdán sajtótájékoztatón, Szegeden.
B. Nagy László elmondta: a határidő lezárultáig mintegy 200 ezer regisztrálttal számolnak, hiszen már 184 ezernél több kérelmet adtak be. A legaktívabbak a regisztrációban az erdélyiek, onnan 80 ezren regisztráltak, őket a délvidékiek követik mintegy 25 ezer, majd a németországiak 1500 regisztrációval.
Az állampolgári eskük és a beadott kérelmek száma alapján mintegy félmillió külhoni magyar vette, illetve veszi fel a magyar állampolgárságot - tette hozzá.
Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke elmondta: Erdélyben már több mint harminc demokráciaközpont segít a honosítás folyamatában. Emellett a párt önkéntesei és irodái a választási részvételhez szükséges regisztrációban is segítséget nyújtanak. Hangsúlyozta: ez nem pártpolitika, sokkal fontosabb a részvétel a folyamatban. "Így tudjuk visszaigazolni azt a nemzetpolitikai áttörést", amelyet Orbán Viktor kormánya elért.
Zsoldos Ferenc, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács alelnöke kifejtette: a Délvidéken mintegy 25 ezer ember iratkozott fel a választásra. Csaknem 80 ezren tették le az állampolgársági esküt, és reményeik szerint 50 százalékos arányt tudnak elérni a regisztrálásban.
Közölte, nagyon erős kampányt folytatott a Vajdasági Magyar Szövetség az elmúlt hónapokban, és a következő hetekben indul a Szavazz a nemzetre! elnevezésű mozgósító kampány.
Fontosnak nevezte, hogy a nemzet egésze részt vehessen a szavazáson, hiszen - mondta - most, hosszú idő óta először a szórványban élők is a politikai nemzet részének érezhetik magukat. Bár ez erősen érzelmi kérdés, kihatással van a gazdaságra is - tette hozzá.
Csomortányi István, a Partiumi Autonómia Tanács elnöke szerint az elmúlt fél évszázad legkiemelkedőbb nemzetpolitikai lépése a határon túliak állampolgárságának visszaadása volt. Erdélyben jelenleg mintegy 350 ezren vannak, akik megkapták az állampolgárságot, és 170 ezer választásra regisztráltra számítanak - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06