82 éves volt
Elhunyt Hacser Józsa
A színésznő az utóbbi években teljesen elzárkózott a nyilvánosság elől, egykori kollégái sem igen hallottak róla azóta, hogy visszavonult a soproni Petőfi Színházból. Filmen utoljára az Üvegtigris második részében vállalt egy rövid szerepet.
2014.03.05 13:41ma.hu
Elhunyt Hacser Józsa, közölte a Blikk. A lap szerint a színésznő holttestét kedden találták meg Balaton-parti házában.
Hacser Józsa 1931-ben született, 1956 és 1993 között a Jókai Színház, majd a Thália Színház, illetve az Arizona Színház,1994-től a soproni Petőfi Színház tagja volt. 1963-ban és 1977-ben Jászai Mari díjat kapott. 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.
Sok gyermekfilmhez, rajzfilmhez adta összetéveszthetetlen hangját, ő szólaltatta meg Nils Holgersson pocokját, a Muppet Show Miss Röfijét, 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal Ticóját.
Szerepelt a Szomszédokban is, a sorozat rendezője Horváth Ádám egy "remek humorú, tüneményes színésznőnek" ismerte meg. "Egy olyan nőt kellett alakítania, aki folyton részeg, pedig nem is ivott. A jelenetein ennek megfelelően sokat nevettünk. Felkészülten érkezett mindig, a szerepet nem túlozta el" - mesélte Horváth az Origónak. "A sztori szerint azt hitték róla, hogy ő Vágási Feri anyja, egy kunyhóban lakott, vittek neki pénzt, ennivalót. Később kiderült a tévedés, a karakter pedig 12-10 rész után kikerült a Szomszédokból. Nagyszerű művész volt, nagyon sajnálom, hogy elment."
A Vágási Ferit megformáló Nemcsák Károly nemcsak a Szomszédokban, hanem Sopronban is együtt játszott Hacser Józsával. "Nagyon tudta a szakmáját, nagy hatást gyakorolt mindenkire, élvezet volt nézni, már a próbákon is. Nem volt egy hétköznapi, de nem volt egyszerű ember sem. A Szomszédokban is elvarázsolta a környezetét, csodás figurát talált ki, imádtuk nézni, ahogy dolgozik."
A színésznő az utóbbi években teljesen elzárkózott a nyilvánosság elől, egykori kollégái sem igen hallottak róla azóta, hogy visszavonult a soproni Petőfi Színházból. Filmen utoljára az Üvegtigris második részében vállalt egy rövid szerepet. Visszavonulása óta Siófokon élt, de már a házát is ritkán hagyta el, írta a Blikk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06