Minőségi szolgáltatás
10 új Mercedes-Benz Sprinter mentőautó áll szolgálatba
A magyar mentés gyorsabbá, hatékonyabbá és biztonságosabbá válik, erről a kormány egyik stratégiai partnere, a Daimler AG gondoskodik - mondta Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hétfőn Zsámbékon
2014.03.03 18:46MTI
Fotó: MTI
Szijjártó Péter hozzátette: Magyarország egyik stratégiai fontosságú céljának eléréséhez, a mentés fejlesztéséhez egy az országban működő, csúcstechnológiát képviselő vállalat járul hozzá azzal, hogy a legmodernebb autókkal látja el a magyar mentőszolgálatot.
Az államtitkár emlékeztetett arra: a kormány 2012 szeptemberében indította el uniós finanszírozással azt a programot, amelynek célja a magyarországi mentés fejlesztése. Ennek keretében 200 új autó kerül a mentőszolgálathoz, közülük 178 mentőautó.
A most átadott járművek biztonságosabbak, gazdaságosabbak és környezetkímélőbbek a korábbiaknál, és az Országos Mentőszolgálat legkorszerűbb kocsijai - fűzte hozzá.
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár rámutatott: a beszerzéseknél azt tartották szem előtt, hogy egységes, 21. századi mentőszolgálatot építenek. Figyelembe vették például azt is, hogy a kocsik belső elrendezése ergonomikus legyen, országosan azonos munkakörnyezetet biztosítva, azonos eszközökkel. Az államtitkár jelezte azt is, hogy a mentőautókat az új elektronikus mentésirányítási rendszer eszközeivel szerelték fel. Kiemelte: egységes nemzeti egészségügyi szolgálat megteremtésén dolgoznak.
Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a Mercedes-Benz "még soha nem kapcsolódott annyira a magyar hétköznapokhoz, mint manapság", és nagyunk büszkék arra, hogy hozzájárulhatnak Magyarország céljainak eléréséhez.
Burány Béla, az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a mentők számára kiemelkedően fontos munkaeszköz az autó, mellyel a lehető leggyorsabban, de maximális biztonságban kell közlekedni. "Miközben a legmagasabb szintű betegellátásra törekszünk, a legjobb és legkorszerűbb járművek vannak segítségünkre" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


