Közös tragédia
Steiner: a holokauszt nemzeti ügy
"A holokauszt közös tragédia, minden magyar embert érint, ezért is nemzeti ügy és nem szabad kampánytémává tenni."
2014.03.02 18:39MTI
Az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap a fővárosban az antiszemitizmus, a történelemhamisítás és a német megszállás emlékműve ellen szervezett demonstráción szólalt fel.
Steiner Pál szerint nem az ellenzéki pártok teszik "ezt a fontos ügyet" kampánytémává, hanem a kormány, amikor elnézi az egyre erősödő antiszemitizmust és felkorbácsolja a kedélyeket "a történelemhamisító emlékmű" felépítésével.
Hozzátette: mindent megpróbálnak megtenni, hogy az V. kerületi önkormányzat vonja vissza a tulajdonosi engedélyt, amelyet a Szabadság térre tervezett emlékmű felállításához megadott. A rendezvényen felszólaló Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője azt mondta: Európában nincs arra példa, hogy egy kormány "arra vetemedne", hogy - mint a magyar kormány - így próbálná átírni a történelmet.
A magyar zsidók diszkriminációja ugyanis nem 1944-ben, a német megszálláskor kezdődött, hanem sokkal előbb - emelte ki. A Nyugati téren rendezett demonstráción Herényi Károly, az MDF egykori frakcióvezetője azt mondta, hogy "kevés olyan ostoba ország van, amely a megszállása okán állít emlékművet, nem a szabadsága, nem a nagyszerű teljesítményei miatt (...), hanem megpróbál egy ilyen szoborral kibújni a felelősség alól".
A tüntetésen a szónokok mögött kifeszítettek egy nagyméretű molinót, amelyre az volt írva: "Történelemhamisítás: szellemi kútmérgezés!". A demonstráción néhány tucatnyian vettek részt.
A Mazsihisz közgyűlése február 9-én döntött úgy, hogy egyelőre nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain. Arra kérték a kormányfőt, állítsa le a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű felállítását, továbbá a józsefvárosi Sorsok Háza-projektet, és "közéleti-szakmai megnyilvánulásai miatt" váltsa le a Veritas kutatóintézet éléről Szakály Sándort.
A kabinet időközben - a Magyar Közlönyben szerdán megjelent kormányhatározat szerint - március 19-éről május végére módosította a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó emlékmű megvalósításának határidejét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06