Megújulás
Tízmilliárdos köznevelési infrastruktúra-fejlesztés indul
Tízmilliárd forintot fordít a kormány az országos köznevelési infrastruktúra-fejlesztésre, amelynek részeként uszodák, tornatermek, tantermek újulhatnak meg és épülhetnek, és óvodafejlesztés is lesz.
2014.02.21 13:52MTIBalog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken a miskolci, Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskolában kifejtette: uszodaépítésre hárommilliárd forintot költenek, hárommilliárd forint tornatermek építésére, szintén hárommilliárd forint tanterembővítésre és egymilliárd forint óvodafejlesztésre fordítható.
Emlékeztetett Orbán Viktor miniszterelnök szavaira: céljuk az, hogy minden járásban legyen legalább egy uszoda. Mint mondta, ebben az évben legalább 23 uszoda építése megkezdődik, de ez többéves program.
Az uszodaépítés helyszíneinek listája nyitott, rákerülhetnek - az önkormányzati igényeket is figyelembe véve - új helyszínek is. A tervekben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnok is szerepel.
A miniszter kiemelte a mindennapos testnevelés fontosságát. Úgy fogalmazott, hogy "minden, a tömegsportba invesztált forint háromszoros megtakarítást eredményez az egészségügyi ellátásban".
Kitért a tornatermek építésének szükségességére is. Négy kategóriát határoztak meg a 12-szer 24 méteres tornaszobáktól a tornacsarnokokig, utóbbiak sportversenyek rendezésére is alkalmasak. Balog Zoltán felhívta a figyelmet a tanterembővítésekre.
"Olyan programot indítunk el, amelyben az igényeknek megfelelően 120 új tantermet kívánunk építeni első körben", ez körülbelül háromezer gyermek tanulási feltételeit javítja.
Közölte, hogy az óvodai helyek számának növeléséhez európai uniós pályázati források is rendelkezésre állnak, így legalább 54 helyen építenek óvodát. Ez az előző évben 5439 férőhely kialakítását tette lehetővé, 2015. szeptember elsejéig további 2254 létesül - jegyezte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06