Árokba csúszott
Ittas vezetés miatt indult eljárás a rendőr dandártábornok ellen
Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt indított nyomozást a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség egy rendőr dandártábornokkal szemben.
2014.02.06 10:44MTI
A Blikk és a Népszabadság információját csütörtökön az MTI-nek Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Nyomozó Ügyészség szóvivője erősítette meg.
A szóvivő részleteket nem közölt, arra hivatkozva, hogy az iratok vizsgálata még folyamatban van, de annyit elmondott, hogy az eset január 31-én történt.
A Blikk információi szerint a dandártábornok az M0-s autóútról a 2-es útra hajtott fel, amikor az árokba csúszott. Információik szerint a gyanúsított az Országos Rendőr-főkapitányság rendelkezési állományában van, de a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) átvezényelve.
A Népszabadság ugyancsak csütörtöki számolt be arról - pontosan meg nem nevezett rendőrségi forrásokra hivatkozva -, hogy a tábornoknál igen erős ittasságot állapított meg a vérvizsgálat. A lap felidézte azt is, hogy a dandártábornok korábban dolgozott a Központi Bűnügyi Igazgatóságon, majd a Bűnügyi Ellátó Igazgatóságon szolgált.
Az MTI megkeresésére a GVH közölte, a dandártábornok 2011. április 15-étől rendelkezési állományból vezényléssel került a hivatalhoz, ahol jelenleg a felderítő iroda vezetőjeként dolgozik.
A GVH a történtekről a sajtóból értesült, ezért a hírek megjelenését követően azonnal hivatalos tájékoztatást kért a dandártábornoktól, aki jelenleg szabadságon tartózkodik - közölték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


