Áldozatuk meghalt
Vádemelés a gyógyszeres rablónők ellen
Halált okozó testi sértés és rablás miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség két nő ellen, aki altatót kevert egy férfi italába, hogy kizsebelhesse, és a férfi meghalt.
2014.02.05 11:53MTIA vádirat lényege szerint a két nő - egy 48 és egy 50 éves - 2012 áprilisában egy Nyugati téri szórakozóhelyen ismerkedett meg az akkor már erősen ittas férfival.
Elhatározták, hogy altató, nyugtató gyógyszert kevernek az italába, és amikor öntudatlan állapotba kerül tőle, kizsebelik - tájékoztatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerdán az MTI-t. Kicsalták a férfit a szórakozóhelyről, majd hármasban bementek egy éjjel-nappaliba, ahol további alkoholt és kávét vásároltak.
A nők a gyógyszerből több darabot is beletettek a férfinak szánt kávéspohárba, majd tovább beszélgettek, italoztak vele, várva a hatást. Amikor a férfi elaludt, a vádlottak kivették a zsebéből a mobiltelefonját és 6700 forint készpénzt, majd magára hagyták.
A járdán fekvő, életjeleket nem mutató férfihoz két járókelő hívott mentőt, de már nem tudtak segíteni rajta, heveny gyógyszermérgezés miatt a helyszínen meghalt.
A vádlottak tagadták a bűncselekmény elkövetését. A Fővárosi Főügyészség halált okozó testi sértés, valamint rablás miatt emelt vádat a két nő ellen, és a büntetett előéletű, jelenleg is büntetésüket töltő vádlottakra letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


