Megakadtak a rendőrök
Kétszázezer forint a fóti késes rabló elfogását segítőnek
Kétszázezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a Pest megyei rendőrfőkapitány annak, aki információval segíti a Fóton két üzletet késsel fenyegetőzve kirabló tettes elfogását.
2014.01.28 14:45MTIA Dunakeszi Rendőrkapitányság nyomozása szerint az elkövető tavaly december 29-én délután hat óra körül egy fóti élelmiszerüzletben a pénztárost - késsel fenyegetve - a bevétel átadására kényszerítette. Feltehetően ugyanez az ember hasonló módszerrel rabolt ki idén január 12-én egy másik fóti üzletet is - tette hozzá a szóvivő.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) kéri, hogy aki a bűncselekménnyel vagy az ismeretlen tettessel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, illetve aki a bűncselekmény időpontjában a helyszínen tartózkodott, hívja a 06-1- 236-2883-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es zöld számon, vagy a központi segélyhívók valamelyikén.
A nyomozást érdemben segítőnek kétszázezer forint nyomravezetői díjat ajánl fel a PMRFK vezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


