Környezet- és műemlékvédelem
Korlátozták a választásiplakát-kihelyezést
A Fővárosi Önkormányzat szerdán környezetvédelmi és műemlékvédelmi okokra hivatkozva arról döntött, hogy a budapesti Duna-hidakra, aluljárókra, valamint szobrokra, emlékművekre és fákra is kiterjesztené a választásiplakát-elhelyezési tilalmat a februárban kezdődő kampányban
2014.01.29 12:10MTI
A főjegyzői iroda erről szóló előterjesztését 18 kormánypárti képviselő támogatta, míg a jelen lévő 15 ellenzéki képviselő elutasította.
A szavazást megelőző vitában az MSZP és a PM politikusai is kifogásolták a plakátok kihelyezésének korlátozását, mivel az szerintük az ellenzék választási esélyeit akarja rontani. Tarlós István főpolgármester a kritikákra válaszolva egyebek mellett azt mondta, rendteremtési céllal szigorítják a plakátozás szabályait, a változtatás mögött semmilyen pártpolitikai érdek nem áll.
Megjegyezte továbbá, nem gondolja, hogy a plakátok száma szoros összefüggésben állna a választások kimenetelével.
A főjegyzői iroda előterjesztésében azt írták, a tavaly hatályba lépett, a választási eljárásról szóló törvény - a korábbi jogszabályhoz hasonlóan - felhatalmazást ad arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat műemlékvédelmi és környezetvédelmi okból rendeletben tiltsa meg a plakátok kihelyezését.
A közgyűlés az előterjesztés elfogadásával döntött arról is, hogy nem ad hozzájárulást a tulajdonában álló középületeken történő választási plakátelhelyezésre, és az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat is hasonló döntésre kérte.
A korábbi szabályozást kiegészítve a budapesti plakátkihelyezési tilalom az idei kampányban kiterjed valamennyi aluljáróra, Duna-hídra, valamint közterületi szoborra, emlékműre és a teljes élő növényzetre.
A fővárosi képviselők döntöttek arról is, hogy a főpolgármester a választások után akár az érintett jelöltek, illetve jelölő szervezetek költségére is eltávolíttathatja a törvényi határidő letelte után az utcákon maradó plakátokat.
Az előterjesztés vitájában a szocialista Szaniszló Sándor és Hanzély Ákos, a PM politikusa is azt mondta, hogy a BKV felszíni hirdetési felületeit kezelő társaság nem hajlandó ellenzéki hirdetéseket közzétenni a fővárosi tömegközlekedési járműveken.
Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója erre válaszolva hangsúlyozta, az érintett hirdetési felületeket 1999 óta a Peron Kft. kezeli, az erről szóló szerződés pedig nem teszi lehetővé, hogy a társaság politikai alapon szűrje a hirdetőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


