Javulhat a helyzet
Tovább mérséklődhet az infláció
Januárban tovább mérséklődhet az infláció elemzők szerint, és 2014 év végéig a 3 százalékos inflációs cél alatt maradhat.
2014.01.15 11:16MTIA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatai szerint a fogyasztói árak decemberben 0,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Novemberhez képest pedig 0,5 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak.
Illés Adrienn, az Erste Bank Hungary Zrt. külső kommunikációs szakértője kiemelte, hogy a bank előrejelzésének megfelelően, rekord mélységbe csökkent a decemberi infláció. Hozzátette: a decemberi számlákban megjelent novemberi 11,1 százalékos hatósági energiaár-csökkentés mintegy 1 százalékponttal csökkentette a fogyasztói árindexet.
Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. senior elemzője szintén arra mutatott rá, hogy az infláció mérséklődését legnagyobb mértékben a háztartási energiaárak november elején történt csökkentése okozta, és az élelmiszerárak is segítették. Véleménye szerint az infláció januárban tovább mérséklődhet, és egész évben bőven a 3 százalékos inflációs cél alatt maradhat, így a kamatcsökkentési ciklus elvileg folytatódhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


