Matolcsy alkot
Már túl lassú az infláció
Az alapkamat további csökkentését és a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjának (NHP) esetleges bővítését említette a magyar jegybankelnök szerdán Párizsban.
2013.11.12 17:35MTI
Matolcsy széttárja a kezét
Matolcsy György - aki egy konferencián vett részt a francia fővárosban - leszögezte, hogy kizárt a csehországihoz hasonló jegybanki intervenció.
A cseh központi bank a múlt héten úgy döntött, hogy több mint tíz év után először devizapiaci intervenciókkal igyekszik majd gyengíteni a korona árfolyamát az euróval szemben, azért, hogy biztosítsa a 27 koronás euróárfolyamot, és megelőzze a deflációs spirált.
Az infláció októberben csaknem 40 éves mélypontra, 0,9 százalékra süllyedt Magyarországon.
Az MNB elnöke elismerte, hogy a pénzromlás ütemének ilyen mértékű lassulása "kihívást" jelent, de megfogalmazása szerint az intervenció nem opció Magyarország számára, mert túl kicsi a gazdaság, miközben magas a - különösen a külföldiek kezében lévő - államadósság. "Nagyon óvatosnak kell lennünk, vagyis nagyon-nagyon kis lépéseket lehet csak tenni" - mondta.
Matolcsy György szavai szerint ilyen lépés lehet a további kamatcsökkentés, de - tette hozzá - ebben az MNB monetáris tanácsa dönt. Egy másik opció lehet a növekedési hitelprogram (NHP) - jelenleg 2 ezer milliárd forintos - keretösszegének a növelése, ez is segíthet elérni a 3 százalékos inflációs célt - mondta. Az NHP keretében a jegybank 2014. december 31-ig nulla százalékos kamattal refinanszírozási hitelt nyújt a kereskedelmi bankoknak, amelyet azok legfeljebb 2,5 százalékos kamattal hitelezhetnek tovább a kis- és középvállalkozásoknak.
Az MNB elnöke emlékeztetett: részben egyszeri hatás, az energiaárak összesen 20 százalékos csökkentése miatt lett ilyen alacsony a kedden közölt októberi magyarországi infláció. "Ugyanakkor vannak hosszú távú trendek (amelyek befolyásolják az inflációt), ilyen a gyenge fogyasztás, a megtakarítások magas szintje és a magyar háztartásoknak az a nagyon erős motivációja, hogy csökkentsék a tartozásaikat" - tette hozzá Matolcsy György.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


