Otthonteremtés
Telket kapnak a Jászberényben letelepedő fiatal szakemberek
A fiatal otthonteremtők a szerződés aláírásával vállalták, hogy két éven belül beépítik a hétszáz négyzetméter körüli alapterületű telket és legalább tíz évig jászberényi cégnél vállalnak munkát.
2014.01.14 08:22MTINyolc közművesített telket adott a jászberényi önkormányzat olyan fiatal szakembereknek, akik helyi cégeknél dolgoznak, és hosszú távon a jászsági városban tervezik családjuk jövőjét.
A fiatal otthonteremtők a szerződés aláírásával vállalták, hogy két éven belül beépítik a hétszáz négyzetméter körüli alapterületű telket és legalább tíz évig jászberényi cégnél vállalnak munkát.
Szabó Tamás polgármester a szerződéskötés előzményeiről elmondta: a város gazdasági szereplőivel folytatott konzultációkon több vállalkozás is jelezte, hogy működésük szempontjából elengedhetetlenül fontos a képzett szakemberek megtartása, vállalkozásaik továbbfejlődése érdekében pedig új szakemberek megnyerése. E közös cél érdekében szükséges volt az önkormányzati otthonteremtési támogatási rendszert kiegészíteni egy új formával.
A 3,5-4 millió forint értékű építési telkeket azok a fiatalok kapták, akiket a munkáltatóik erre javasoltak. Az is kitétel volt, hogy a telektulajdonosokat munkahelyük legalább ilyen nagyságrendű kedvezményes kölcsönnel támogassa, hogy az építkezést minél hamarabb el tudják kezdeni - tette hozzá a polgármester.
A Jászberény Érpart nevű városrészében lévő telkek gazdái a város két legnagyobb munkáltatója, a Jász-Plasztik Kft. és az Electrolux Lehel Kft. dolgozói közül kerültek ki.
Ha a növekvő igények alapján szükséges, az önkormányzat további telkeket tud biztosítani erre a célra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06