Privatizáció a katonaságnál
Magánosítanák a budapesti katonai helyőrségek étkeztetését
Magántársaságoknak kívánják kiadni a budapesti katonai helyőrségek étkeztetését - írta pénteken a Magyar Nemzet.
2008.08.01 06:58MTIA lap birtokába került dokumentumok szerint a Honvédelmi Minisztérium (HM) kabinetfőnöke felülvizsgálatot rendelt el a kiszervezés hatásainak vizsgálata érdekében az érintett laktanyákban és minisztériumi objektumokban.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Mikita János vezérkarifőnök-helyettes megbízása alapján hamarosan mind a tíz katonai objektumban felmérést végez el az étkeztetés magánkézbe adásának hatásairól a szaktárca tulajdonában lévő HM EI Zrt.. A tanulmány elkészítésébe bevonnak külső társaságot is, az Erise Bt.-t.
A vizsgálatot a HM Balaton utcai épületén kívül elvégeznék a tervek szerint többek között a szaktárca Lehel utcai és Schweidel utcai objektumában, a Zách utcai, az Irinyi és a Petőfi laktanyában, valamint az összhaderőnemi parancsnokság alárendeltségében lévő mátyásföldi, Lehel utcai helyőrségben, illetve a honvédség Tünde utcai egészségügyi kiképzőbázisán - írta a napilap. Ez a kiszervezés a Magyar Nemzet értesülései szerint milliárdos üzletet jelenthet a külső cégeknek.
Kapcsolódó írások:
- Elegendő aláírás az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló népszavazáshoz
- MSZP: álságos Fidesz-politika a kórházprivatizáció ügyében
- Júniusra halasztják a Zastava privatizációját
- Káosz Egerben - kétszázan tüntetnek a kórházprivatizáció ellen
- Rendőrségi vizsgálat a MÁV Cargo-privatizáció ügyében
- Kóka cáfol: nem ígért semmit a MÁV Cargo privatizációs bevételéből
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


