Jogszabályváltozások
Állami feladat a tankönyvellátás
A január 1-jén hatályba lépő változásokkal jogi értelemben megszűnik a piaci elvekre épülő tankönyvellátás, és helyébe az állam teljes körű felelősségére épülő rendszer lép.
2014.01.01 13:13MTI
A tankönyvek fejlesztéséért és kiadásáért egy állami szerv felel majd, megrendelésük, beszerzésük és az iskolákba eljuttatásuk a már működő könyvtárellátó feladata lesz. Az állam 2013. szeptember 1-jétől felmenő rendszerben biztosítja az ingyenes tankönyvellátást az elsőtől a nyolcadik évfolyamig. A köznevelésben használható tankönyvekről jegyzéket kell vezetni, az iskolák pedig fő szabály szerint évfolyamonként és tantárgyanként az abban szereplő két tankönyvből választhatnak.
A tankönyvválasztás a fenntartó egyetértéséhez kötött. A szabályozás meghatározza a tankönyvvé és a pedagógus-kézikönyvvé nyilvánítási eljárás lépéseit és az abban közreműködőket.
Tankönyvként az a nyomtatott vagy elektronikus adathordozón rögzített könyv hozható forgalomba, amelyet miniszteri rendeletben meghatározott eljárás keretében tankönyvvé nyilvánítottak, nyilvános pályázati eljárásban az oktatásért felelős miniszter kiválasztott vagy a miniszter kezdeményezésére kísérleti tankönyvként fejlesztettek ki.
A miniszter nyilvános pályázaton bevonhatja a tankönyvellátásba a kiadókat. A változtatást azzal indokolták, hogy az eddigi tankönyvpiaci rendben a gazdálkodó szervezetek minél nagyobb profitra törekedve minél nagyobb példányszámot igyekeztek az iskolákba szállítani.
Az új szabályrendszer azonban a kiadók versengése helyett garanciát teremt arra, hogy az állam saját tankönyvkiadóval, kísérleti tankönyvfejlesztéssel biztosítsa a tankönyveket az iskoláknak, de nem zárja ki, hogy ahol indokolt, fenntartsák a nem állami tulajdonú kiadók bevonását a tankönyvek fejlesztésébe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06