Az Oktatási Hivatal több kérdésben elmarasztalta
A maximális bírságot kapta az az iskola, ahová Gyurcsány fia is jár
Az Oktatási Hivatal - szülői bejelentést követően - vizsgálatot folytatott a Montessori Alapítványi Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskolában lezajlott érettségi vizsgával, illetve az intézmény működésével kapcsolatban. A vizsgálat lezárult, az intézményt az Oktatási Hivatal több kérdésben elmarasztalta.
2008.07.30 16:16ma.huA Montessori Alapítványi Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola idei érettségi vizsgájával kapcsolatban három szülő bejelentéssel élt az Oktatási Hivatalnál, kifogásolva az érettségi vizsga szervezésének, lebonyolításának körülményeit, és az intézmény működését. Az Oktatási Hivatal a kérdésben vizsgálatot indított, meghallgatta a szülőket, a pedagógusokat, az intézmény vezetőjét és az érettségi vizsgabizottság elnökét is.
Az eredmények alapján az Oktatási Hivatal nem talált olyan törvénysértést, amely indokolná az érettségi vizsga eredményeinek megsemmisítését. Az Oktatási Hivatal vizsgálata során azonban megállapította: az intézmény működése során megsértette – többek között – a közoktatási törvény pedagógus munkakörben foglalkoztatott szakképzettségére, a csoportbontásokra, az adminisztratív feladatokra, a sajátos nevelési igényű tanulókra vonatkozó szabályait.
Az Oktatási Hivatal ezért bírsággal sújtotta az intézményt. A vizsgálat során tapasztaltak alapján az Oktatási Hivatal felkéri a fővárosi főjegyzőt az intézmény működési engedélyének felülvizsgálatára, és egyben bejelentéssel élt a Magyar Államkincstárnál és a Fővárosi Főügyészségnél is – kérve ezen szervek eljárását is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06