Bizonyították szakértelmüket és felkészültségüket
Gyurcsány: köszönet az embereknek és a hatóságoknak bomba-ügyben
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormány nevében köszönetét fejezte ki a kitelepítetteknek a türelemért, a hatóságoknak pedig a felkészültségért, a polgárok biztonságának szavatolásáért a főváros IX. kerületében talált második világháborús bomba kapcsán.
2008.07.30 12:43ma.huA kormányfő az MTI-nek szerdán küldött közleményében úgy fogalmazott: köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik felelősséggel és türelemmel viselték a második világháborús robbanószerkezetek miatti kényelmetlenségeket. Hozzátette: valamennyi magyar polgár nevében köszöni a Magyar Honvédség, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a tűzoltóság, a rendőrség és a polgárőrség, az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, valamint az ÁNTSZ szakembereinek és valamennyi, a munkálatokban részt vevő embernek az áldozatos munkát, amivel szavatolták a polgárok biztonságát.
A miniszterelnök szerint köszönet illeti a helyszíneken szolgálatot teljesítőket, a műveletek irányítóit és szervezőit, valamint az érintett önkormányzatok tisztségviselőit is. Az érintett testületek az elmúlt napokban bizonyították felkészültségüket és szakértelmüket, és újból megerősítették mindannyiunk bizalmát irántuk - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. Kedden a főváros IX. kerületéban lakók egyharmadát, több ezer embert kellett időlegesen kitelepíteni, miután óriásbombát találtak egy építkezésen.
Mint utóbb kiderült, a bomba nem volt veszélyes, a robbanószerkezetet ugyanis már a második világháború idején hatástalanították. A kitelepítettek az esti órákban hazatérhettek otthonaikba. A második világháborúban ledobott, német gyártmányú robbanószerkezetet hétfőn találták meg egy építkezésen, a Vaskapu utca 41. alatt. A bomba függőlegesen helyezkedett el, egy része betonba ágyazódott. A tűzszerészeknek másfél méter mélyre kellett leásniuk, hogy kiemelhessék a szerkezetet, ekkor derült ki, hogy a bombatestben nincs benne a gyújtószerkezet.
Kapcsolódó írások:
- Biztonsági intézkedések a megszaporodott bombariadók ellen
- A robbanószerkezetet már a második világháború idején hatástalanították - képek
- Fizetne-e bombaügyben a biztosító?
- Bombariadó a Keleti pályaudvaron - megkezdték a kiürítést
- Képek! A bomba rendkívül nagy, így komoly munka vár a tűzszerészekre
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


