Adócsalási vád
Házkutatást tartottak Horváth Andrásnál
Házkutatást tartottak a rendőrök Horváth András, korábbi adóhivatali dolgozónál, elvitték számítógépének merevlemezét, számos iratot és a zöld dossziét.
2013.12.19 11:05MTI
Erről számolt be az Origo hírportál csütörtök délelőtt. A rendőrség az MTI megkeresésére megerősítette a hírt. Horváth András a hírportálnak elmondta, hogy a rendőrök közlése szerint személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják.
Mint elmondta: a rendőrök csütörtök reggel fél 8-kor jelentek meg a lakásán és házkutatást tartottak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal feljelentése alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda december 11-én nyomozást rendelt el visszaélés személyes adattal és hivatali visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
Az eljárás keretében csütörtökön nyomozati cselekményeket hajtott végre az eljáró szerv - közölte az MTI megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
Horváth András, a NAV volt munkatársa november elején tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06