Jótékonysági kampány
Jónak lenni jó! - már csaknem 16 millió forint gyűlt össze
Eddig csaknem 16 millió forint gyűlt össze a Katolikus Karitász javára a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Jónak lenni jó! jótékonysági kampányában.
2013.12.13 18:05MTI
Az adományvonalra érkező hívásokból és a bankszámlára utalt összegekből eddig összesen 15 millió 455 ezer forint, míg a közmédia által is támogatott Szent Erzsébet-napi jótékonysági akcióban 51 millió forint gyűlt össze - mondta el Horváth Vanda, az MTVA Gyermek- és Ifjúsági műsorok főszerkesztője pénteken az MTI-nek.
Az MTVA vasárnap a Katolikus Karitász működését, szervezetét, támogatottjait és önkénteseit riportokkal, budapesti és vidéki élő kapcsolásokkal, kisfilmekkel és stúdióbeszélgetésekkel mutatja be.
A tematikus napon is folyamatosan fogadják az adományokat az ország minden területéről, magánemberektől és cégektől egyaránt, amellyel a karitatív szervezet munkáját támogatják. A közmédia idén novemberben indította el jótékonysági kampányát a Katolikus Karitász javára.
Azóta folyamatosan érkeznek a felajánlások: a Herendi Porcelánmanufaktúra egy különleges tálat, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szobrot, ifjabb Knézy Jenő újságíró pedig azt a labdát ajánlotta fel, amellyel az 1997-es BL-döntőn játszottak.
Több tárgyat, egyebek mellett a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat által felajánlott könyvművészeti ritkaságot, a Bécsi Arany Bibliát, Szilágyi Áron olimpiai kardvívó dedikált kardját és Erdei Zsolt ökölvívó szerencsehozó kesztyűjét fix áron vásárolhatják meg a segíteni szándékozók.
Az eladásból származó bevétel szintén a karitász tevékenységét támogatja. A közmédia tavaly rendezte meg először a Jónak lenni jó! kampányt, akkor 92,6 millió forint adomány gyűlt össze a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06