Fővárosi Közgyűlés
Elfogadták az állatkert bővítési javaslatait
Elfogadta az egykori vidám parki terület átalakítására tett nagyobb mértékű állatkerti fejlesztést a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, valamint döntött a Pannon Park Projekt 200 millió forintos támogatásáról is.
2013.12.11 19:59MTIA Vidám Park egykori területén az elfogadott átalakítási terv szerint átmeneti jellegű állatkerti kiállítások, látványosságok és egyéb ideiglenes szórakoztató elemek létesülnek és működnek mindaddig, amíg a területre tervezett, szubtrópusi állatokat és növényeket felvonultató Pannon Park Projekt megvalósítása meg nem kezdődik.
Az átalakítási alternatíva célja, hogy 2014-ben minél nagyobb mértékben legyen elérhető az attrakciókkal felszerelt vidám parki rész és minél kisebb legyen az elzárt zóna.
Így a tervek szerint látható lesz a kialakítandó Mesepark leendő állatos bemutatóinak egy része, a Pannon Park Projekt előzeteseként a Kárpát-medence és az ősmagyar legendárium házi- és vadállatai, valamint művészeti kiállítások rendezésére is lehetőség nyílik majd az egyes vidám parki épületekben.
Az állatkert ezen változat szerint működtetni fogja a körhintát, a barlangvasutat, valamint a park hangulatába illő, a területen maradt műemléki játékokat.
A közgyűlés szerdán jóváhagyta a Pannon Park Projekt előkészítését célzó, 200 millió forintos vissza nem térítendő támogatás folyósítását is a Fővárosi Önkormányzat számára.
A közgyűlés korábbi határozatainak megfelelően a budapesti Vidám Park 2013. szeptember 30-án beszüntette tevékenységét és decemberben megtörténik a terület, valamint a helyszínen maradó épületek és műemléki játékok átadása a Fővárosi Állat- és Növénykert részére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


