Világnap
Magyarország és az emberi jogok
Magyarország külpolitikájának egyik alappillére az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok, köztük a kisebbségi jogok érvényre juttatása - közölte a Külügyminisztérium az emberi jogok világnapja alkalmából.
2013.12.10 07:18MTI
A tárcánál utaltak rá, hogy világszerte december 10-én ünneplik az emberi jogok napját, arra emlékezve, hogy 65 évvel ezelőtt ezen a napon fogadta el az ENSZ Közgyűlése az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.
Különös aktualitást ad az idei világnapnak, hogy húsz évvel ezelőtt hozták létre az ENSZ emberi jogi főbiztosának posztját - írták. A főbiztos mára meghatározó szerepet tölt be az egyetemes emberi jogok nemzetközi védelmében és tiszteletben tartásuk előmozdításában.
A nyilatkozatban kiemelték: Magyarország külpolitikájának egyik alappillére az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok, köztük a kisebbségi jogok érvényre juttatása, amit "határozottan és következetesen képvisel" mind a kétoldalú kapcsolataiban, mind a nemzetközi szervezetekben. Magyarország elkötelezetten támogatja az ENSZ, az Európai Unió, az Európa Tanács, továbbá más nemzetközi és regionális szervezetek erőfeszítéseit - közölték.
Hangsúlyozták: Magyarország kezdeményező szerepet vállal egyebek mellett az emberi jogok védelmezőit érő jogsértések, valamint az ENSZ-szel együttműködő embereket érő megtorlások elleni küzdelemben, a nemzeti és etnikai kisebbségek nemzetközi védelmében, valamint a fenntartható fejlődés emberi jogi szempontjainak fokozott figyelembevételében.
A Külügyminisztérium a jövőben is megrendezi a budapesti emberi jogi fórumot, amely 2008 óta minden évben lehetőséget ad a civil szféra, a tudományos élet és a kormányzatok képviselőinek, hogy az aktuális emberi jogi kérdésekről eszmecserét folytassanak.
Az ENSZ Közgyűlése 1954-ben nyilvánította december 10-ét az emberi jogok napjává annak emlékére, hogy 1948-ban ezen a napon fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Ebben a dokumentumban foglalták össze az úgynevezett klasszikus politikai és polgári jogokat, továbbá a gazdasági, szociális és kulturális jogok bizonyos körét. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát a világ összes állama ratifikálta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


