NSA
Orbán-Schiffer: tömegesen sérültek az emberi jogok a titkos adatgyűjtéssel
Orbán Viktor miniszterelnök az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatban a múlt héten levélben hívta konzultációra a parlamenti frakciók vezetőit.
2013.11.11 11:44MTI
Tömegesen sérültek az emberi jogok az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) törvénytelen lehallgatásai során - szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök és Schiffer András, az LMP frakcióvezetője azon a megbeszélésen, amelyet a kormányfő kezdeményezésére hétfő reggel folytatott le a két politikus az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatban a miniszterelnök dolgozószobájában.
Erről Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője tájékoztatta az MTI-t.
Elmondta, most egy "első körös" tájékoztatás történt, Orbán Viktor és Schiffer András áttekintették a kialakult helyzetet. Ezt követően még a pártok vezető testületei is konzultálnak az ügyben - jelezte.
Havasi Bertalan közlése szerint hétfő délelőtt a miniszterelnök Mesterházy Attilával, az MSZP frakcióvezetőjével is tárgyal a dolgozószobájában, Vona Gábort, a Jobbik képviselőcsoportjának vezetőjét pedig várhatóan szerdán fogadja.
Orbán Viktor miniszterelnök az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatban a múlt héten levélben hívta konzultációra a parlamenti frakciók vezetőit - emlékeztetett Havasi Bertalan.
Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója múlt kedden jelentette be a megbeszélések kezdeményezését. Akkor ezt azzal indokolta, hogy a közelmúltban nyilvánosságra kerültek az amerikai központi hírszerző ügynökség, a CIA és az NSA közös lehallgatásra szakosodott szervének adatai. Ismertté váltak a lehallgató és átjátszó központok helyszínei, melyek között több európai főváros, köztük Budapest is szerepelt. Az is kiderült, hogy az Egyesült Államok európai vezető politikusokat is lehallgatott.
Kocsis Máté beszélt arról is, hogy ha lezárultak a frakcióvezetőkkel a konzultációk, a Fidesz képviselőcsoportja javaslatot fog tenni egy a lehallgatási botránnyal foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság felállítására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06