Nem jogerősen
Két és fél évet kapott a Kapos Holding igazgatója
Hivatalos személy elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt nem jogerősen két és fél év börtönre ítélte a Kaposvári Járásbíróság Kovács Józsefet, a Kapos Holding koordinációs igazgatóját.
2013.12.09 18:36MTI
A bíróság hétfői döntéséről a Kaposvári Törvényszék szóvivője tájékoztatta az MTI-t. Vadócz Attila közlése szerint a férfit a börtönbüntetés mellett három évre eltiltották a közügyektől és a járművezetéstől.
Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett, így jogerős ítéletet a Kaposvári Törvényszék hoz - tette hozzá. A vádlott 2010-ig a Fidesz-KDNP képviselője volt a kaposvári közgyűlésben. 2012 márciusában a rendőrök igazoltatni akarták a gépkocsiját vezető férfit, akinek egy hónappal korábban ittas vezetés miatt bevonták a jogosítványát, de ő nem tett eleget a rendőri felszólításnak.
A gépkocsit több száz méteren át szirénázva követő rendőrautó elől befordult a garázsa elé, és az őt az autó elé állva megállítani akaró rendőrt (korábban ő intézkedett vele szemben ittas vezetés miatt) nekinyomta a garázsajtónak. A rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A vádlott az eljárásban szakszerűtlenséggel vádolta a rendőröket, és provokációnak nevezte a vele szembeni intézkedést. Ennek ellentmondott az a mobiltelefonnal készült videofelvétel, amelyet az intézkedő rendőrök készítettek a történtekről. A felvétel alapján a bíróság egyértelműnek és megalapozottnak találta a vádhatóság állítását, amelyet szakértői vélemények is megerősítettek.
A rendőrkapitányi vizsgálat is azt állapította meg, hogy az igazoltatáskor megsérült - azóta leszerelt - rendőr jogszerűen intézkedett. Széki Éva, a kaposvári önkormányzat cégeit tömörítő Kapos Holding szóvivője a koordinációs igazgatóval szembeni első fokú ítélettel kapcsolatosan az MTI érdeklődésére hétfőn azt mondta, megvárják a jogerős bírósági határozatot, és annak ismeretében döntenek a továbbiakról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


